Idén 36. alkalommal került megrendezésre a medjugorjei Mladifest, melyre – Bilik Erika tanárnő szervezésének köszönhetően – gimnáziumunk is indított egy csoportot.
Az augusztus 3-án, vasárnap kora reggel induló busszal negyvenheten utaztunk: csoportunk lelkivezetője, Berci atya, az iskola tanárai (Bilik Erika, Dallos-Kelemen Renáta, Krutzlerné Németh Rita és Molnár Zsuzsanna tanárnők), jelenlegi és már elballagott diákok, valamint más intézményekből és városokból (például Körmend, Keszthely, Zalaegerszeg) érkezett résztvevők. Az utazás egyhangúságát ellensúlyozandó zsolozsmát és rózsafüzért imádkoztunk, valamint a medjugorjei jelenésekhez kapcsolódó filmeket is megtekintettünk, hogy ilyen módon lelkiekben is ráhangolódjunk az előttünk álló napokra. Sajnos a korai indulás ellenére a tervezettnél lassabban haladtunk, részben a horvát autópályákon keletkezett dugóknak, illetve annak köszönhetően, hogy a horvát-bosnyák határon nagyjából két óra várakozás után juthattunk át. Szállásunkat csak este hét óra után tudtuk elfoglalni, s az esti misére sem tudtunk odaérni, így már-már megvalósíthatatlannak tűnt, hogy a vasárnapot méltó módon megszenteljük. A vacsora elfogyasztása után azonban Berci atya nem mindennapi módon oldotta meg a helyzetet: a buszban celebrált számunkra szentmisét.
Másnap korán reggel indultunk el a Jelenések hegyére, ahol 1981-ben jelent meg először a Szűzanya hat gyermek számára. A köves, sziklás terepen csak óvatosan, minden lépést megfontolva haladhattunk előre. Berci atya ennek kapcsán különleges gondolatot osztott meg velünk: minden szikla, mely a zarándokok lépteinek köszönhetően simára csiszolódott, olyan, mint az üdvösség útja, melyet az Egyház már kitaposott számunkra. Ezt az utat kell követnünk, de sosem egyedül, hanem mindig egymást erősítve, támogatva.
Körülöttünk itt is, ott is különböző nyelveken beszélő zarándokcsoportok morzsoltak rózsafüzért, vagy jártak keresztutat hangosan imádkozva, szentírási szakaszokon elmélkedve. Megindító volt látni, hogy sokan idősként, bottal a kezükben, vagy éppen kisgyermekkel a vállukon araszoltak felfelé, sőt, olyanok is akadtak, akik mezítláb indultak neki a hegynek. A Szűzanya-szoborhoz felérve azonban még különlegesebb jelenségnek lehettünk fül- és szemtanúi: Mária körül több száz ember imádkozott csendben, alig egy-egy szót elejtve, elmerülve abban a leírhatatlan atmoszférában, melyet a hely érezhető szakralitása sugárzott magából. Egy ideig mi is némán időztünk itt, majd leereszkedtünk a hegyről, és felkerestük a Cenacolo Közösség házát.
A közösséget Elvira anya (Rita Agnese Petrozzi) alapította 1983-ban, aki a Keresztény Szeretet Nővéreinek szerzetesrendjéhez tartozott 2023-ban bekövetkezett haláláig. Elvira anya küldetésének tekintette, hogy a szenvedélybetegséggel vagy komoly lelki problémákkal küzdő fiatalok megmentése érdekében olyan házakat létesítsen, ahol a függőségeiktől megszabadulni vágyók– a szigorúan beosztott, kétkezi munkából és imádságból álló napoknak köszönhetően – valóban gyógyulásra lelhetnek. A medjugorjei közösségből – egy bemutató kisfilm megtekintése után – két fiatalember állt ki elénk, s osztotta meg velünk tanúságtételét. Élettörténetük méltán keltette fel őszinte érdeklődésünket, s ébresztett bennünk tiszteletet a megszólalók iránt, hiszen mindketten megjárták már az élet hullámvölgyeit, ám ennek ellenére képesek voltak felállni és tudatosan cselekedni a gyógyulásuk érdekében.
A Cenacolo-háznál tett látogatásunk után, mielőtt visszatértünk volna a szállásra, lehetőségünk nyílt arra, hogy megtekintsük a templomot és a Feltámadt Krisztus c. bronzszobrot, melynek a térde csodás módon könnyezik. Minthogy ezen a napon kezdődött meg hivatalosan is a 36. Mladifest, este részt vettünk a közös rózsafüzér-imádságon, valamint az azt követő szentmisén. Felemelő és rendkívüli érzés volt együtt imádkozni több mint ötvenezer emberrel, akik hetvenegy különféle országból érkeztek. Emellett öröm volt összetalálkozni a tömegben más magyar zarándokokkal, miközben láthattuk a magasban lengedező magyar zászlót a többi ország nemzeti lobogói között.
A Mladifest egészen péntekig tartott, s minden nap délután négy órakor tanúságtételek hangzottak el, majd a fentebb említett rózsafüzér-imádságon és szentmisén vehettünk részt. A szentmisét naponta más és más, mély lelki horderejű liturgikus esemény követte: például hétfőn szentségimádás, melyet kedden már a Szűzanya-szoborral való körmenet egészített ki. Talán a legmeghatóbb élményt szerdán tapasztalhattuk meg, amikor – a húsvéti tűzszentelési vigíliához hasonlóan – mécseseink segítségével továbbadtuk egymásnak Krisztus fényét: ily módon több tízezren világítottuk meg apró lángjainkkal a templom mögötti hatalmas teret.
Ezen csodálatos eseményeken kívül a Križevac, azaz a Nagy kereszt hegyének megmászása bírt hatalmas lelki jelentőséggel. A Jelenések hegyénél is nagyobb fizikai megterhelést jelentő domborzati képződmény megmászása komoly kitartást és lelkierőt igényelt. Először kedden délelőtt másztuk meg a hegyet, meg-megállva és imádkozva a sziklákkal borított út mentén elhelyezett stációk mellett, viaskodva a nap hevével. A hegymászás során egyszerre élhettünk át lelki és testi küzdelmeket, hiszen minden lépésnek volt egyfajta szimbolikus üzenete. Minden egyes szikla, amelyen túljutottunk, felidézte az életünkben jelen levő nehézségeket, emellett segített mélyebben átérezni Jézus szenvedését. Ennek megfelelően, felérni a hegy tetejére nem csupán fizikailag jelentett megkönnyebbülést, nem csupán a szemünk gyönyörködhetett az elénk táruló panorámában, hanem a lelkünk is megpihenhetett „az Úr hegyén”. Lelki utazásunkat tovább folytattuk a hegyről való leereszkedés közben, ugyanis Berci atya buzdítására kiválasztottunk egy mondatot, melyet a keleti keresztények Jézus-imájához hasonlóan végig magunkban ismételgettünk, így túránk utolsó szakaszát is Istenre figyelve járhattuk végig.
Pénteken, hajnali öt órakor ugyanitt, a Križevac tetején zárult le a Mladifest, szentmisével egybekötve. Csoportunkból többen ide másztunk fel, míg mások a Jelenések hegyére látogattak el újra. A Križevac hajnali megmászása előtt lelkiekben sok erőt kellett gyűjtenünk, hiszen eleinte félelmetes volt elképzelni a hegymászást teljes sötétségben. Azonban a hegy lábához odaérve, látva a megannyi telefonnal világító, felfelé igyekvő embert, eloszlottak aggodalmaink. Egymást támogatva, lepésről lépésre, szikláról sziklára haladtunk előre. Még akkor is sötét volt az égbolt, mikor felértünk a hegy tetejére, alig pirkadt az ég alja. Meglepődve tapasztaltuk, hogy sokan a hegyen éjszakáztak, így óvatosan tudtunk csak lépkedni a kövek között, nehogy rálépjünk egy-egy alvó emberre. Öt óra előtt rózsafüzért imádkoztunk, majd közösen megünnepeltük a szentmisét, s köszöntöttük az aranyló sugarakkal felvirradó reggelt.
Zarándoklatunk azonban nem csak lelki kincsekben bővelkedett. Szerdán Bosznia-Hercegovina egyetlen tengerparti városát, Neumot kerestük fel, ahol igazi felüdülést jelentett az Adriai-tenger azúrkék vizében megmártózni. Márton apát úr jóvoltából pizzaebédben is részesültünk, majd, mielőtt visszautaztunk volna Medjugorjéba, a tenger fölé magasodó Szent Miklós-templomba is betértünk. Másnap Mostart, a keresztény és muszlim vallási kultúrát egyaránt magába foglaló várost fedeztük fel, ahol, a Csontváry Kosztka Tivadar által megfestett Öreg hídon áthaladva, a várost átszelő, mélykék vizű Neretva folyóban gyönyörködhettünk. Útban Mostar felé, Dallos-Kelemen Renáta tanárnő ismertetőjének köszönhetően azt is megtudtuk, hogy a hidat eredetileg Szulejmán szultán építtette, ám azt sajnálatos módon a térségben dúló polgárháború során felrobbantották. Később magyar katonák hozták fel a folyóból az eredeti híd alapköveit, így ma egy egészen hiteles rekonstrukciót tekinthetnek meg az idelátogatók. Utazásunk megkoronázásaként, pénteken, az ország másik híres gyöngyszemét, a Kravica-vízesést csodálhattuk meg. Habár szűkében voltunk az ott tölthető időnek, így is meg tudtunk mártózni a vízesés alatt található, frissítően hideg vizű tóban. Szombaton már korán reggel elindultunk, majd az ismételten hosszúra nyúló határmenti várakozást követően, újfent Horvátországon haladtunk keresztül. Út közben, buszunk mikrofonját használva lehetőségünk nyílt arra, hogy megosszuk egymással élményeinket, tanúságtételünket. Csoporttársaink olyan értékes és mély gondolatokat fogalmaztak meg, melyek olykor megnevettettek minket, máskor pedig könnyeket csaltak szemünkbe. Többen megosztották, hogy noha nem hitbéli indítékból fakadóan jelentkeztek az utazásra, őket is megérintették az elmúlt napok történései, s olyan lelki horderejű pillanatokat éltek át, melyekre korábban álmukban sem gondoltak volna.
Nem egyszerű összefoglalni, hogy milyen lelki ajándékokat, élményeket hoztunk haza Medjugorjéból. Megemlíthetném azt az örömöt, amelyet az adott, hogy több tízezer emberrel együtt dicsőíthettük Istent. Megemlíthetném a Jelenések hegyének és a Križevacnak a megmászása során átélt közös áldozatvállalás összetartó erejét. Az igazság azonban az, hogy szavakkal nem lehet tökéletesen átadni azt, amit Medjugorjéba látogatva megtapasztaltunk. Bízom benne, hogy egy kis betekintést adhatnak azok az interjúk, melyeket Sárközi Violettának, a zalaegerszegi Mária Rádió önkéntes munkatársának segítségével készítettünk, s melyek a Mária Rádió országos adásában is közvetítésre kerülnek, valamint az a riport, melyet egyikünk az EWTN Katolikus TV számára adott. Medjugorje és a Mladifest igazi lényege azonban csak személyesen, a lelkünket kitárva érthető és érezhető meg. Buzdítok mindenkit, aki hívást érez a szívében, hogy bátran jelentkezzen jövőre a Mladifestre, s tapasztalja meg Medjugorje csodáját!
Kótyuk Veronika