Az elmúlt évekhez hasonlóan Farkas Attila tanár úr szervezésében szeptember elején és október elején is volt lehetőség végzős diákjaink számára meglátogatni Auschwitz haláltáborait, Krakkót és Zakopanét. Az alábbiakban néhány kép erejéig betekinthetünk élményeikbe, illetve elolvashatjuk két diákunk beszámolóját is:
A hagyományokhoz híven, már az előző tanévben meghirdette iskolánk a leendő végzős diákok számára a lengyerországi kirándulást, melyre az osztályunk majdnem minden tagja azonnal jelentkezett. Ugyanilyen lelkesek voltak a B osztályos évfolyamtársaink és osztályfőnökük, Pálfay Bernadett Tanárnő, ők is velünk tartottak erre a három kalandos napra. Nagy izgalommal telt a helyfoglalás a buszon, a szobák beosztása és az indulás előtti pár napban zajló pakolás. Az úti cél a Lengyelország déli részén fekvő Oswiecim, Krakkó és Zakopane volt.
Szeptember 4-én hajnalban neki is vágtunk a majdnem nyolcórás buszútnak, mely minden problémától mentesen telt. Az utolsó pihenőhelyen átöltöztünk, Farkas Attila Tanár úr feljegyzéseket olvasott nekünk, mellyel lélekben is felkészültünk arra, ami Auswitzban várt ránk. Legalábbis ezt hittük. Már az „ARBEIT MACHT FREI” feliratú kapu alatt átsétálva mindannyian éreztük, sok-sok emberi tragédiával fogunk szembesülni. A két lengyel idegenvezető mellett, egy ott élő magyar idegenvezetővel jártuk be a blokkokat. Végignéztük a leginkább tablófotókra hasonlító képeken az áldozatok arcát, elolvastuk nevüket, ott töltött idejüket. A kiállítás megjelenítette a személyes tárgyakat és a tábori körülményeket, melyben ott éltek. A legnagyobb megdöbbentést talán a levágott hajfonatok, edények, cipők és szemüvegek száma okozta. Majd megláttuk a kisgyermekruhákat és mindenkinek rögtön könnyes lett a szeme. Nekem a legszívszorítóbb volt látni azt a képet, mely azután készült, miután a leendő áldozatok leszálltak a vonatokról és csoportokba szedték őket. Külön az erős, 18 és 45 év közötti férfiakat, külön a még munkára képes nőket és külön a betegeket, gyermekeket, időseket és a terhes nőket. Ezen a képen az utolsó csoportból láthatunk kiszolgáltatott, karonülő kisgyerekeket, akiket édesanyjuktól elszakítva nagymamáiknak adtak. Ebbe a végletekig kiszolgáltatott helyzetbe még belegondolni is szörnyű, ilyenkor jön rá igazán az ember arra, hogy mennyire hálásnak kell lennünk mindazért, amink van.
Számomra a legmegindítóbb az utolsó blokk volt, mely a magyar áldozatok emlékére épült. A fények olyan hangulatot árasztottak, melyet csak az érthet meg igazán, aki már járt ott. Láthattunk emléktáblákat, képeket és egy videót, mely nagyon megrázó volt, úgy odakötötte a figyelmünket, hogy alig bírtunk továbbmenni. Mindeközben a háttérben halk, de annál erősebb szívdobogást hallhattunk. Marika néni, az idegenvezetőnk történeteket is mesélt. Többek között egy olyan atyáról, aki az ötös sorba állított szelektáláskor vállalta a halált egy 6 gyermekes családapa helyett, ezzel megmentve az ő életét. Beszélt arról is, hogy a női kórházi részlegen dolgozó ápolónők között volt két olyan bátor nő, akik a megszületett gyermekeket minden erővel megpróbálták kimenteni onnan, vállalva a kockázatot, hogy kivégzik őket, ha kiderül. Így többszáz csecsemőt sikerült megmenteni a haláltól. Marika néni elmondása szerint, ezek a gyermekek szinte soha nem sírtak, mintha csak érezték volna, hogy azért komoly büntetés járna nekik és édesanyjuknak is.
Pár perc utazás után a birkenaui táborban megtekinthettük a barakkokat, melyekben embertelen körülmények közt kellett élniük az embereknek, majd a szabad ég alatt sétálva végigmehettünk azon az úton, melyen a kivégzésük előtt sétáltak az ártatlan áldozatok. Vegyes érzésekkel hagytuk el Auschwitzot és azzal a gondolattal, hogy ilyennek soha többé nem szabad előfordulnia.
Késő délután megérkeztünk Krakkóba, elfoglaltuk a szállásunkat és egy kis készülődés után el is indultunk a remek hangulatú közös esténkre. A finom vacsora előtt volt lehetőségünk a Tanár úr vezetésével megtekinteni Krakkó főterét, megismerni különböző legendákat és hiedelmeket a várossal kapcsolatban. A szállásra visszatérve még egy kicsit beszélgettünk és álomra is hajtottuk fejünket, hisz hosszú nap állt mögöttünk és egy nagyon izgalmas előttünk.
Szeptember 5-én közösen megreggeliztünk, majd el is indultunk a belvárosba, ahol megtekinthettük a Wawelen található Királyi Palotát és a Szent Szaniszló Székesegyházat. A monumentális templom kívülről is elkápráztatott mindenkit, ám bent is mindenki tátott szájjal figyelt, hisz a különböző képek, szobrok és üvegablakok annyira csodálatosak voltak, hogy nem lehetett nem elveszni bennük. Többek között láthattuk Szent Hedvig és I. Ulászló magyar király márvány kegyszobrát és ereklyéit. Felfelé 70 lépcsőfokot kellett megtennünk, hogy felérjünk a templomtoronyba, ahol gyönyörű kilátásban volt részünk. A legenda nyomán kívántunk valamit, úgy, hogy jobb kezünkkel a harangot, bal kezünkkel a szívünket fogtuk meg. Ezután az intim és emelkedett hangulatú kriptához sétáltunk le, mely a lengyel uralkodók temetkezési helye volt. Az egyik emléktáblán a következő cím állt: „CORPORA DORMIUNT, VIGILANT ANIMAE”, mely magyarul azt jelenti, „ A testek alszanak, a lelkek virrasztanak”. A Tanár úr korábban már említette, hogy ezt az idegenvezető úgy mondja, hogy mindig kirázza a hideg, de ezt odáig nem értettük meg, míg magunk is libabőrösek lettünk tőle. Kifelé menet az egyik kapun áthaladva a „SI DEUS NOBISCUM QIUS CONTRA NOS” felirat állt, mely magyarul annyit tesz: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” Itt mindenki megállt egy pillanatra és elgondolkodott ennek a szövegnek a mély, megható jelentésén. Ezután a Visztula partján sétáltunk, majd elmentünk a Kauflandba, ahol mindenki tudott ebédelni, vásárolgatni és egy kicsit megpihenni. Majd visszamentünk Krakkó főterére és kiscsapatokban nekivágtunk a Tanár úr által készített kincskeresésbe. Így játékos keretek közt mi magunk is felfedezhettük a város apró zegzugait és mindenki izgatott volt, hogy ki lesz a győztes. Közösen visszasétáltunk a szállásra és megkezdődött az esti szabadprogram, melyet már mindenki nagyon várt. Volt, aki bent maradt a szálláson, a többiek pedig elindultak a városba. A főtéren az emberek hangulatos lengyel zenékre táncoltak, ezt mi sem hagyhattuk ki. Finomakat ettünk, fotózkodtunk, vásárolgattunk, jól éreztük magunkat és élveztük ennek a lüktető városnak a dinamikáját. Az ottani emberek nagyon vallásosak, barátságosak és szeretik a magyarokat. Nekem is volt szerencsém beszélni egy lengyel lánnyal, aki nagyon nyitott volt és kedvesen elmosolyodott, mikor meghallotta, hogy Magyarországról jöttem.
Utolsó nap reggel összepakoltunk, megreggeliztünk és el is indultunk Zakopánéba, ahol Gubalowka Siklóval mentünk fel a Magas Tátrára, 1500 méteres magasságba. Itt még volt lehetőségünk a regionális piacon vásárolgatni különböző lengyel különlegességeket. Majd el is indultunk haza és az út ismét zökkenőmentesen telt. Jókat beszélgettünk, kik halkan, kik hangosan zenét hallgattak és nézegettük az út során készült képeket.
Köszönjük szépen iskolánknak a lehetőséget, buszsofőreinknek a biztonságos utat, a Tanár Úr tájékozottságát, Detti néni gondoskodását és a Jóistennek, hogy épségben hazaérhettünk és ilyen csodálatos három napot tölthettünk együtt.
Számomra hatalmas élmény volt és örök emlék marad ez a kirándulás.
Hálás vagyok, hogy elmehettem!
Krilov-Sragner Tamara 12a
Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a lengyelországi kirándulás a végzős diákok részére. Három napot töltöttünk együtt és minden nap Lengyelország más-más arcát ismerhettük meg, miközben elmerülhettünk az ország szépségeiben és történelmében.
Első napunkon már hajnalban, álmosan, de annál nagyobb izgalommal indultunk útnak. Az odavezető szakasz csendesen telt, mindenki pihent, és várta, milyen élményekben lehet részünk. Lengyelország határán átlépve Farkas Attila tanár úr mesélt nekünk arról, mi történt a második világháború során azokkal, akiket deportáltak otthonaikból Auschwitzba. Odaérve mindannyiunkat megcsapott egy különös érzés. Először az Auschwitz I.-et, majd Birkenaut tekinthettük meg. A táboroknak egy egészen sajátos hangulata van, amit mindenki érzett. A mély történelmi élmény után elindultunk a krakkói szállásunkra. Az estét egy kisebb esti városnézéssel kezdtük, majd egy közös vacsorával zártuk.
Második nap Krakkóban a Wawel-dombot néztük meg. Betekintést nyertünk a Waweli Királyi Vár szépségeibe és bementünk a székesegyházba is. Wawelnél nemcsak a hely szépsége, hanem a hozzá kapcsolódó történelmi múlt is elvarázsolt minket. Egy kisebb ebédszünet és pihenő után csapatokra oszlottunk, és elindult a krakkói városjáték, egyfajta kincsvadászat. A játék során jobban megismerkedhettünk Krakkó gyönyörűségével, és a városban rejlő múltat is felfedezhettük. Rengeteg csodálatos épületet láttunk, és nagy izgalommal küzdöttünk az első helyért. Az este folyamán szabad programot kaptunk. Amint visszaértünk a szállásra, mindenki elgondolkodott: merre menjünk este? Ez az este már kevésbé telt csendesen, izgalomból bőven kijutott mindenkinek.
Utolsó nap reggel elhagytuk a szállásunkat, és elindultunk Zakopanéba, a Tátra lábánál fekvő kis hegyi városba. Sajnos nem tölthettünk ott túl sok időt, mert az út nagy része még előttünk állt, de így is volt lehetőségünk megnézni a helyi különlegességeket, vásárolni és ebédelni is. A zakopanei program után elindultunk vissza Magyarország felé. Az út hosszú volt, de a buszon jó hangulat uralkodott: beszélgettünk, zenét hallgattunk és sokat nevettünk. Sokan fáradtan pihentek vagy aludtak is, mert ez a három nap élményekben nagyon gazdag volt.
Összességében ez a kirándulás egyszerre volt tanulságos, megható és szórakoztató. Auschwitz mélyen elgondolkodtatott, Krakkó történelmi és kulturális élményt adott, Zakopane pedig lezárásként igazi kikapcsolódást jelentett. Jó érzés volt együtt lenni az évfolyamtársakkal, és úgy érzem, ez a három nap maradandó élményként fog megmaradni bennünk.
Berkes Gerda Zsófia 12.Z
A képgalériát ide kattintva tekintheti meg.
