November 26-án iskolánk dísztermében ismét sor került a Premontrei tudós tanárok és híres diákok konferencia és vetélkedő elnevezésű hagyományos rendezvényünkre.
Az esemény ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. Ezt követően a konferencia meghívott vendége, Szalay Balázs csornai történész tartott egy érdekes előadást „A premontreiek szerepe Csorna és Magyarország polgárosodásában” címmel, melyből a hallgatóság részletesen megismerhette, milyen fontos szerepet játszott a rend a térség kulturális életében, a polgárosodás, fejlődés elősegítésében. Ezután öt diákcsapat mutatta be – vetítéssel is szemléltetve – az egykori premontrei tudós tanárok, Edelmann Sebő, Gábriel Asztrik, Pákay Arnold és Lipp Vilmos valamint iskolánk híres diákja, Dr. Eiben Ottó humánbiológus életpályáját, tudományos tevékenységét. Majd rövid szünet után tesztírás következett: a csapatok bizonyíthatták, hogy alapos ismeretekkel rendelkeznek iskolánk jeles személyiségeiről, és figyelmesen hallgatták végig a konferencia előadásait.
A zsűri – a gimnázium igazgatója, Boldvai M. Bertalan OPraem, dr. Bakó Balázs, Szalay Balázs és Varga Mária – az előadások és a teszt összesített pontszáma alapján állapította meg a vetélkedő végeredményét. A diákok meggyőzően igazolták felkészültségüket: a verseny nagyon szoros volt. Gratuláció illeti az összes csapatot!
A vetélkedő végeredménye a következőképpen alakult:
I. helyezett: „Eiben Ottó” csapat
Tagjai: Babos Kíra, Busa Letti, Földes Hanna Nóra, Molnár Kata (9. D)
Felkészítő tanár: Krutzlerné Németh Rita
II. helyezett: „Gábriel Asztrik” csapat
Tagjai: Gaál Zoé, Holczbauer Hanna, Janzsó Virág, Rába Rebeka (11. Z)
Felkészítő tanár: Némethné Pálfay Bernadett
III. helyezett: „Edelmann Sebő” csapat
Tagjai: Gáspár Regina, Gigler Noémi Mária, Győrffy Hanna, Mucza Lídia (11. C)
Felkészítő tanár: Jáger Imre
IV. helyezett: „Lipp Vilmos” csapat
Tagjai: Kránitz Diána, Molnár Máté, Orbán Vanessza, Tima Nimród (12. A)
Felkészítő tanár: Kiss Márton
V. helyezett: „Pákay Arnold” csapat
Tagjai: Lukács Lara, Németh Nóra, Sárközi Ilona Anna, Tóth-Kőrösi Emese (9. C)
Felkészítő tanár: Zentai Zoltán
Az eredményhirdetés után a csapatok és felkészítő tanáraik ajándékcsomagban és oklevélben részesültek, valamint a konferencia emlékplakettjét is megkapták. A diákok emellett számos új ismerettel és maradandó élménnyel gazdagodtak.
Varga Mária, munkaközösség-vezető
A teljes képgaléria ide kattintva érhető el.












