Október 6-án zajlott Szombathelyen, a Haladás Sportkomplexumban az Országos Honvéd Kadét Kupa megyei döntője. Gimnáziumunk két „fronton” is érintett volt: egyrészt diákjaink adták a torna megrendezéséhez a segítőket, másrészt mint versenyzők is jelen voltunk.
Az idei évben három megye: Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas kadétjai versengtek a megyei elsőségekért. Büszkén mondhatjuk, hogy idén is hoztuk a papírformát – megyei első helyezettként a premós csapat jutott be az Országos Honvéd Kadét kupába, képviselve ezzel Vas megye összes kadétját is.
Köszönjük szépen diákjaink segítségét, és Farkas Attila instruktor felkészítő munkáját!
Bertalan atya, igazgató
A teljes képgaléria ide kattintva tekinthető meg.






