Októberben, novemberben és december elején is folytatódtak a diákolimpiai versenyek. Sok remek eredmény született.
Kosaras fiaink több mérkőzésen is bizonyítottak, így részt vehettek a városi döntőn, ahol bronz érmet szereztek: ez az eredmény lehetővé tette a Kéri Péter tanár úr által irányított csapatnak, hogy a megyei négyes döntőben is játszhassanak. Szoros, izgalmas meccseket vívtak, végül a negyedik helyet szerezték meg.
B33-as kosarasinkat Horváth Csaba tanár úr irányította. A lányok a Brennerben rendezett városi összecsapáson ezüstérmesek lettek, míg a fiúk 4. helyet szereztek.
Ezen kívül országos eredmények is születtek, Baráth Kíra lovassportban 7.helyet szerzett, míg karatés lányaink több érmet is szereztek az Országos Diákolimpián, legkiemelkedőbb Polyák Dorka két bronz érme, de Fessler Csenge is szerzett egy 3.helyezést, Sipos Júlia pedig ötödik lett.
December hónap leginkább az elismerésekről szól. December 3-án a szombathelyi Városházán a tavalyi tanév kiváló országos diákolimpiai helyezéseket szerző tanulókat jutalmazták. Iskolánkból Samu Adél (úszás 3.hely), Czeczeli Bende (atlétika 200m 3.hely) és Nagy Lotti (ugrókötél 1.hely) kapott meghívást, ahol dr. Nemény András polgármester úr köszöntötte a versenyzőket. Iskolánk kilencedikes tanulója Alexy Péter is részt vett az ünnepségen.
Eredményeink tehát a következők voltak:
Lovassport – Országos Diákolimpia:
Baráth Kíra 11.Z 7.hely
Karate – Országos Diákolimpia
Polyák Dorka 11.B kumite 3.hely, kata 3.hely
Fesler Csenge 11.D kumite 3.hely, kata 5.hely
Sipos Júlia 10.B kumite 5.hely, kata 5.hely
B33 Városi Kosárlabda Bajnokság
lányok: 2.hely (Németh Jázmin, Cooper-Hollóssy Payton Ilonka, Németh Kamilla, Fodor Luca)
fiúk 4.hely (Varga Áron, Szendrő Márton, Károly Dominik, Csorba Kornél)
Fiú Kosárlabda Bajnokság „A ”
Városi Diákolimpia
3.hely
Megyei Döntő
4.hely
A csapat tagjai: Bokányi-Zoltai Benedek;Csorba Kornél; Lakosi Levente; Károly Dominik; Pados Áron; Soós Barnabás; Sövegjártó Mihály; Szendrő Bence; Szendrő Márton; Varga Áron; Varga-Szemes Ármin; Vilics Botond
Köszönjük minden lelkes diák, és felkészítőik munkáját!
Császár Katalin, testnevelőtanár














