Közösen adtunk, közösen örültünk

2025. dec. 22.

Boldogság, büszkeség és öröm… Ezek a szavak írják le legjobban most az érzéseinket. Az idei adománygyűjtésünk minden várakozást felülmúlt. A Diákönkormányzatunk által szervezett kezdeményezés hatalmas sikerrel zárult, rengeteg adományt gyűjtöttünk össze és ismét bebizonyítottuk, milyen erős és összetartó közösség vagyunk. Az idei évi cipősdoboz akciónk “premontrei családon belül maradt”, hiszen az ajándékok a zsámbéki premontrei nővérek által ellátott szegény sorsú gyermek ünnepét tette szebbé.

Az iskola diákjai, tanárai és dolgozói egy emberként álltak a jó ügy mellé. Az összefogás erejének köszönhetően rengeteg rászoruló számára tudtuk szebbé tenni az ünnepeket. Az összegyűjtött adományok nemcsak tárgyi segítséget jelentettek, hanem reményt, figyelmet és törődést is közvetítettek azok felé, akiknek erre most a legnagyobb szükségük volt.

Bár személyesen nem tudtunk jelen lenni, de fényképeken is különösen megható volt látni az ajándékok átadásakor a mosolyokat, hogy mekkora örömmel és hálával fogadták a csomagokat. Ezek a pillanatok mindannyiunk számára megerősítették, hogy érdemes időt és energiát fordítani egymás segítésére.

Büszkék lehetünk magunkra, ugyanis ez az akció megmutatta, hogy a Premontrei Gimnázium közössége nemcsak tanulmányi eredményeiben, hanem emberségében és szolidaritásában is példamutató. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a gyűjtés sikeréhez. Köszönjük Ágnes nővéréknek, akik az adományok szétosztását fogják a napokban megszervezni, és köszönet Pál testvérnek az adományok elszállításáért!

Együtt valóban csodákra vagyunk képesek!

Kerecsényi Gábor, Diákönkormányzat elnöke

A teljes képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató ide kattintva érhető el.