A Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium látogatása a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet börtönszínházában

A színház, rituálé. Küszöb két állapot között, igazi tudat-módosulás, átlényegülés. Különösen igaz volt ez az állítás, amikor diákjainkkal a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjainak előadását néztük meg. A darabot a fogvatartottak írták, akik dr. Várnagy Andrea Liszt-díjas zongoraművész szakmai vezetésével, valamint Nagy Júlia bv. őrnagy segítségével dolgoztak.

A többszörös beléptetés, az ajtóban kioldódó elektromos zár hangja, a szondázás és átvilágítás, az őrök folyamatos jelenléte, a falakból kimagasodó őrtornyok behangolták a megérkezést. Néma csendben ültünk a börtön aulájában. Az elhúzott függöny mögül érezni lehetett a vibráló várakozást.

Az előadás kezdetét egy átható blues-dallam jelezte. A fájdalom elmesélésének egyik legkifejezőbb zenei műfaja. Egy szobabelső a díszlet. Egyórányi szabadság kulisszái a zárt falak között. Az elítélek jelmezben, civil ruhában a művészet adta keretek között kibújhattak mind a saját lelki, mind pedig az őket fizikálisan körülvevő börtön rácsai közül. A darab hívó szava: a békeszerzés. Talán a legfontosabb feladat ez egy börtönben. Megbékélni a helyzettel, magunkkal, a lelkiismeretünkkel, vagy akár Istennel. Ennek a belső küzdelemnek a színrevitelét láthattuk egy mélyen hiteles formában. Mert hol válhatna ennél nyilvánvalóbbá egy fiatal számára az, hogy a döntéseinkben létezünk. A döntéseink által válik el, hogy kik tudunk lenni ebben a világban. A darab bibliai példázatokon keresztül vezette a megbocsátani képtelen főhőst annak felismerése felé, hogy a szabad akaratban Isten kegyelmét felismerni, az maga az irgalom. A megbocsátás ereje pedig nem elsősorban a másik, hanem önmagunk feloldozása, önmagunk kitisztítása. Hiszen ahogy József Attila írja: „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”.

A tanulók megdöbbentő érettséggel és figyelemmel fogadták az előadást. Rengeteg mélyérzésű, okos hozzászólás, kérdés fogalmazódott meg bennük a darab után. Kíváncsiságuk az előadás közben empátiává érett. Kifelé menet a függöny mögül már újra a tyúklábmintás rabruhába öltözött, valóságba visszaábrándult férfiak tekintetével találkoztunk.

Horváth-Pintér Viktória, magyartanár

“Számomra nagyon hidegrázós és megható volt végignézni ezt a színházi előadást… Amiről szólt a darab: próbáljunk meg második esélyt adni az embereknek, esélyt arra, hogy megmutassák egy jobb énjüket, esélyt arra, hogy bizonyítsanak, és hogy az emberben igenis létezik megbánás.

Remélem, még csinálnak ilyen színdarabokat, amiket meg lehet nézni, mert az én szememben sikerült változást elérniük, remélem másokéban is.”

Kóbor Nadin (11. D osztályos tanuló)

“Nagyon meglepett, hogy a darab mennyire profi módon volt megszervezve és előadva. A fogvatartottak teljes odaadással játszottak, és ez engem is magával ragadott. Úgy éreztem, hogy a színház számukra nemcsak szórakozás, hanem egyfajta szabadság is. Az előadás után sokkal inkább tisztelem bennük az embert, aki képes változni és fejlődni.”

Bokor Zalán Dávid (11. A osztályos tanuló)

“A börtönszínház egy igazán egyedi élmény volt. Látni, hogy a fogvatartottak ilyen darabot tudtak csinálni, megdöbbentett. Az előadás igen nagy hatást gyakorolt rám, főleg ahogy eddig vélekedtem a börtönviselt emberek kapcsán.”

Győrvári Bertalan (11. A osztályos tanuló)

“A börtönszínház számomra igazi meglepetés volt, mert nem számítottam ilyen színvonalas előadásra. A fogvatartottak teljes erőbedobással játszottak, és látszott, hogy szívüket-lelküket beletették. Ez arra tanított, hogy minden emberben ott rejlik a tehetség és a változás lehetősége. Az előadás után sokkal inkább hiszek abban, hogy a művészet képes jobbá tenni az embereket.”

Kalmár Barnabás (11. A osztályos tanuló)