Karácsonyi angyalok voltunk

2025. dec. 12.

Az elmúlt időszakban osztályunk több tartalmas és közösségépítő esemény részese volt. November végén Csornára látogattunk, ahol lehetőségünk nyílt arra, hogy közelebbről megismerkedjünk az iskolánkat fenntartó rend életével, mindennapjaival és szolgálatával.

Az adventi időszakra készülve jótékonysági gyűjtést szerveztünk rászoruló gyermekek és családok számára. Tartós élelmiszereket, édességeket, tisztítószereket, valamint higiéniai eszközöket ajánlottunk fel, ezzel is igyekezve enyhíteni a nehezebb körülmények között élők mindennapjait. A gyűjtés során különös hangsúlyt kapott a Szentírás üzenete: „Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!” (Példabeszédek 3,27)

Az advent meghitt hangulatát az osztályközösségben megélt roráté tette teljessé. Kora reggel, még sötétben siettünk az iskolába, a kápolnában is csupán a gyertyák fénye világított. A csendes elmélyülést Gárdonyi Géza gondolatai felidézik: 

„Még sötét van, mikor már harangoznak a rorátéra. Hideg decemberi sötétség ez, csak alig áttetsző…Az oltáron minden gyertya ég, s a viaszillat belévegyül a be-beáramló téli levegő ködös ízébe.”

A szentmise zenei szolgálatát iskolánk öregdiákja, Simon Benedek látta el. A mise után közösen reggeliztünk, majd folytatódott a tanítás. Benedek még rövid ideig velünk maradt, és megosztotta tapasztalatait egyetemi tanulmányairól.

Ugyanezen a napon egy rendhagyó színházi foglalkozáson is részt vettünk. Meghívott színészek indították el az előadást, amelyet jelenetről jelenetre mi formáltunk tovább. Az egyes részeket közösen elemeztük, megbeszélve döntéseink okait és következményeit.

A programok mind hozzájárultak ahhoz, hogy osztályközösségünk tovább erősödjön, miközben fejlődött önismeretünk, együttműködési készségünk és felelős döntéshozatalunk.

Dallos-Kelemen Renáta, osztályfőnök

A képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató ide kattintva érhető el.