Augusztus 31-e délután kezdtük meg új tanévünket - több száz éves hagyományunkként szentmisével. A szentmisét Márton apát úr távollétében Bertalan igazgató atya celebrálta - a szentmisén közreműködött Ignác atya és Adorján Szabolcs szombathelyi egyházmegyés diakónus atya is, iskolánk egykori diákja. A székesegyház a tavalyi évekhez hasonlóan megtelt diákjainkkal és családtagjaikkal. Öröm volt látni, hogy már a szentmise előtt sok diákunk szerette volna teljesen tiszta szívvel kezdeni a tanévet, és kihasználta a Gergely atya által felajánlott szentgyónási lehetőséget.
A szentmise prédikációjában a főcelebráns a hullámvasút példájához hasonlította az aznapi evangéliumi szakaszt, majd az előttünk álló tanévet: ami nagy érzelmeket vált ki az emberből, de a hullámvasút tetején messzire ellát az ember, tudással és élménnyel tér vissza a “földszintre”, ahol barátai várják, akik közül sokakkal együtt is utazott a hullámvasúton.
A szentmise végén köszöntöttük iskolánk új pedagógusait: Pénzváltó Fanni tanárnőt, aki tanítási gyakorlatát is nálunk töltötte, idéntől pedig gyakornokként angolt és matematikát fog tanítani; és Pados Benjámin tanár urat, aki eddig óraadóként tanított magyart és történelmet gimnáziumunkban, az új tanévtől pedig szintén már gyakornokként kapcsolódik be a premósok közösségébe.
A szentmise záróáldása előtt megtudhattuk, hogy az induló 254. tanévünkben 180 tanítási nap áll előttünk, az őszi szünetig pedig már csak 53 napunk van hátra.
Kívánunk minden diáknak nagy lendületet, kedvet és kitartást; minden tanárnak pedig sok szeretetet és irgalmasságot az új tanévhez!
Bertalan igazgató atya
A teljes képgaléria ide kattintva tekinthető meg.









